Windows képernyőkép (screenshot) mentése

Természetesen nem feledkeztem meg a PC alkatrészekről szóló sorozatról, ám ma valami könnyedebb témával jelentkezünk. Gyakori feladat, hogy szeretnénk lementeni a képernyő tartalmát, és ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőre hangzik!

A legegyszerűbb esetben, ha pl. csak az asztalunkat szeretnénk lefotózni, nézzük meg mi a teendőnk!

Az első lépés, hogy tegyük vágólapra a képet, amit a gépen is látunk. A vágólap egy ideiglenes tár a Windows-ban, bármi amit másolunk (pl. Ctrl+C gyorsbillentyűvel), az bekerül ide (vagyis pontosabban a címe), legyen akár egy link vagy egy fájl. Nyomjuk meg a billentyűzeten a Print Screen / Print Scr / Prt Scr / Prt Sc gombot! (nos igen, ezt szokták variálni, de pánikra semmi ok, csak egyet fogunk találni :) ). Ekkor a vágólapra ki is másoltuk a képet.

Tipp: ha Alt + Print Screen-t nyomunk, akkor csak a legfelső, aktuális ablak képét menti ki a vágólapra! Ez akkor hasznos, ha a többi terület tartalma lényegtelen (így nem fogja más azt nézegetni, pl. milyen programok futottak a gépünkön és mit csináltunk, csupán a legszükségesebb infókat kapja meg, illetve a fájl mérete is kisebb lesz).

Miután lementettük a képet, már csak be kell illesztenünk valahová, legegyszerűbb esetben ez nem lesz más, mint a jól ismert paint. Ez a Windows beépített grafikus alkalmazása, mely alapfeladatok esetén hű társunk lesz. Indítsuk el akár a Start menü -> Kellékek -> Paint helyről, vagy a futtatás paranccsal ("paint" vagy "mspaint" szóval).

Itt csak válasszuk a Szerkesztés menüpontból a Beillesztés-t, mentsük el (Ctrl + S) és készen is vagyunk!

A "paint" Windows 7-ben, dedikált "Paste" azaz beillesztés gombbal
Ez így működik is a legtöbb esetben, ám néha (amikor játékkal játszunk és onnan szeretnénk képet kimenteni, vagy esetleg egy film egyik jelenetéből) nem. Ennek az oka annyi, hogy a "Print Screen" egy bizonyos rétegből, a Windows grafikus felületének rétegéből menti ki a képet, a korábban említett alkalmazások pedig gyakran efelett helyezkednek el.

Ha filmet nézünk, a legegyszerűbb ezt Windows Media Player Classic segítségével tenni (amit egyébként melegen ajánlok mindenkinek). Ebben mindössze egy Alt + I (mint Imre) segítségével ki is tudunk menteni egy képet a filmből (VLC-ben Ctr+Alt+S, BSPlayer-ben Shift + P, szóval itt se bonyolultabb). Durva, de működő megoldás más lejátszóknál, ha ideiglenesen levesszük a hardveres gyorsítást, vagy kikapcsoljuk a lejátszókban az "Overlay" módot (Windows Media Playerben: "Tools" -> "Options", "Performance" fül -> "Advanced" gomb és "Use Overlays"-ből ideiglenesen pipa ki), ilyenkor menni fog a fent leírt vágólapos metódus, ám ezek állítgatása helyett javasolt egy erre képes lejátszó használata.

Játékok esetén már bonyolultabb a helyzet. Első dolog, hogy nyomjuk meg a Print Screen gombot! Ilyenkor sok játék magától készít mentést a képről vagy a saját mappájába, vagy a felhasználó dokumentumai közé. Ha itt nem találtunk semmit, nézzük meg, a paintben megjelenik-e a beillesztére rendesen a kép.

Amennyiben nem megy a dolog, akkor amit tehetünk, hogy erre speciális programot töltünk le, mint pl. a Fraps vagy a Screenshot Pilot. A dolog mikéntjéről a második programnál itt találtok leírást! Röviden a lényeg: telepítés után be kell állítani egy gyorsgombot ("Hot key"), amit majd a program használ a mentés előhívására. Utána pipáljuk ki, hogy ne ugorjon elő mentés után ("Show application after capture"). Hagyjuk futva a programot, majd a játékban a megadott gyorsgomb megnyomása után az elkészíti nekünk a kívánt képet!

Megjegyzések

  1. Üdv. Hogy tudok egy elkészült képet pl. egy fórumba beilleszteni?

    VálaszTörlés
  2. Üdv! Ez a fórumtól függ :)

    Van ahol a hozzászólás szerkesztésénél találsz egy gombot, amivel képet illeszthetsz be. Ha feltölteni is tud a gépedről, csak rámutatsz a képre, feltölti és ott is van, ha pedig linket kér tőled, akkor fel kell tölteni egy képmegosztóra (pl. Picasa, Flickr vagy Imageshack). Itt van a képnek egy olyan tulajdonsága hogy "direct link" vagy esetleg speciálisan "forum link", ezt kell bemásolnod a link mezőbe a kép beillesztésénél.

    Ha semmilyen kép beillesztése funkció nincs, megpróbálhatod a képed HTML kódját beilleszteni a fórumon a hozzászólásba, amit szintén a képmegosztónál generálhatsz ("HTML code" vagy "embed code", vagy valami hasonló mezőt keress).

    Pl. flickr használata esetén a feltöltés után kép bal felső részénél a kis nyílra bökve lesz HTML kód és BBcode generálás is (ez olyan fórumoknák használatos, ahol tilos a HTML használata hozzászólásokban). Valamelyik kódot beillesztve már ott is lesz a kép.

    VálaszTörlés
  3. Ezek a tájékoztatások nagyon hasznosak voltak és Nagyonszépen köszönöm a tájékoztatást.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ismerkedés a parancssorral: cmd

IP cím lekérdezése